Irány Lyon!

Mivel ma egy csúnya esős, szomorkás őszi nap volt, írok valami vidámat, szívmelengetőt.

Szombaton volt szerencsénk részt venni egy cserediákoknak szervezett vacsorán. Készülődtünk is rá nagyon, mivel ittlétünk alatt még nem volt alkalmunk kimozdulni, bulizni. Bár az előrejelzések szerint esős borús időnek kellett volna a buli útjába állnia, délelőtt eljártam az esőűző táncot, s láss csodát, délután már ragyogó napsütéses időben indultunk Lyonba. Mostmár mondhatom, jó szokásunkhoz híven stoppal közelítettük meg a várost, emígyen is spórolva egy kicsit a sörre valóval. Első körben Neuville-ig vittek el minket, nem kockáztattuk a pontos érkezést, ezért felszálltunk egy 40-es buszra, mely a Pecherie-ig vitt minket. Kis gyaloglás után egy kicsit korán érkeztünk, így sétáltunk egyet a rue de la Republique-on. Az utca végén nagyobb tömeg gyűlt össze. Naná, hogy kíváncsiak voltunk mi is, hogy mi van ott... Egy srác festékszórókkval bűvészkedett, zenére különféle képeket készített, meglehetősen nagy rutinnal. Kiváncsiak lettünk volna hogyan is áll össze egésszé a mű, de érkezésünk volt a bellecours-i Macdo-hoz 7kor, így a végét már nem láthattuk. A megbeszélt helyen már egy kisebb csoport várt ránk. Többségében németek voltak, volt egy ír és egy olasz srác, valamint egy bolíviai lány. Kelet-Európát Julia a lengyel lány és mi képviseltük. Átvonultunk a közeli Chez maman étterembe, ahol egy külön terem volt foglalva az éhes diákseregnek. Vacsora előtt egy pár szóban mindenki bemutatkozott. Persze a nevek 3/4-ét azonnal el is felejtettem, jó szokás szerint. Közben a pincérek serényen hozták a boroskancsókat, vakuk villantak, néhol fel-felhangzott egy egy beszélgetésfoszlány, ami az est végére hangzavarrá erősödött. De ne szaladjunk még ennyire előre, essék néhány szó az ételről is. Előételnek lyoni salátát választottunk, kóstolás után nem is csalódtunk benne. Finom volt, tette a dolgát, előkészítette a terepet a főételnek. Ami érkezett is menetrendszerűen. Sávos tőkehalfilé krumplival és valami szósszal jól nyakon öntve. Finom volt, bár adhattak volna nagyobb adagot belőle. (Persze azt csak édesanyám tudja, hogy mennyire lehetetlen megtölteni a gyomromat.) Közben fogyott tisztesen a vacsorához felszolgált Cote du Rhone is. Desszertnek az ouest-ben már kóstolt fondant au chocolat-t választottuk. Nem volt rossz, de jó sem. Kicsit menzás hangulata volt a kis csokikockának vanilia sodóval. Ha nem két hete kóstoltum volna ugyanezt M. Paul Bocuse éttermében, elégedettek lettünk volna, de... de kóstoltuk, így 10-ből csak 5 pontot kap a desszert. Evés közben mindenki eszmecserélt, beszélgetett a mellette, vele szemben és átlóban ülőkkel, így a főétel végére már csak egészen közel hajolva értettem a mellettem ülők szavát. Vacsora után tovább folyt az ismerkedés egy ausztrál kocsmában, de ez már a következő post témája lesz.