Jelentem, túl éltük az első nem otthon töltött Karácsonyunkat. Sőt...nagyon jó volt nekünk. A menü fenomenális, asszem 13 vagy 14 fogás volt. Fél 2től este 7ig tuti ettünk, de utána még kikerült az asztalra egy kis csipegetni való süti. A franciák sem kispályásak evés terén, meg kell hagyni. Voltak bátor jelentkezők, akik még éjfélkor neki ugrottak egy kis elemózsiának.
Eddigi eletem legfinomabb desszertje volt. Ha imadod a csokoladet, akkor batran tudom ajanlani. Egyszeruen isteni. Leirom a receptet, igazan nem nehez elkesziteni. Ha keszitesz hozza vanillia sodot, ugy meg jobb lesz.
Ime a recept:
Hozzavalok:
15 dkg vaj
20 dkg etcsokolade (min. 50% kakaotartalom)
15 dkg cukor
5 tojas
5 dkg liszt (lehet helyettesiteni cukrozatlan kakaoporral)
Elkeszites:
A csokit a vajjal egyutt goz felett megolvasztjuk. Hozzakeverjuk a cukrot, majd kicsit hagyjuk kihulni. Ezutan a tojasokat gyors mozdulatokkal belekeverjuk. Vegul johet a liszt/kakao. Forma(k)ba ontjuk es 200 fokos sutoben kb. 10-15 percig sutjuk. Akkor jo, ha a kulseje megszilardult, de belul folyos marad.
A hétvégén Lyonban nagy esemény volt; a fények ünnepe. Itt olvashatsz róla. Igazán izgalmas esemény. Óriási tömeg volt mindenhol. Állítólag 5 millió vendéget vártak. Azért ez nem semmi.
December 5-8-ig tartott a banzáj. Először vasárnap akartunk bemenni, de csak a buszon döbbentünk rá, hogy a fényképezőgépet otthonhagytuk. De azért bementünk Lyonba, majd egy korsó sör után úgy döntöttünk, hogy inkább hazamegyünk és majd holnap megnézzük. Etz szerencsére sikerült is. Este 18-kor kezdődött az épületek kivilágítása és hajnali 1-ig tartott. Nagyon sok helyszín volt. Mi csak töredékét láttuk, mert közben elmentük vacsizni, meg sörözni is. De a leglényegesebbeket azt láttuk.
Azt este végén fáradtan tértünk haza egy francia barátunkhoz. Beszálltunk a liftbe, megnyomtuk a gombot, megérkeztünk, de a lift ajtó nem nyilt ki. Csodás! Sebaj, Damien felhívta a liftkezelő céget. Ők azt mondták, hogy csak későn tudnak kijönni, inkább hívjuk a tűzoltókat. Így is tettünk. Amíg vártunk rájuk elfogyasztotttunk egy üveg kiváló fehér bort. Gyorsak voltak a fiúk (azaz volt köztük egy nő is) 15 perc alatt ott voltak.
Szóval jól sikerült az este.
Ma leesett az első hó. Igaz csak 3-4 cm, és gyorsan olvad is, de legalább van egy kis hó.
A hétvégét Joseph szüleinél töltöttük. Nagyon kedves emberek.
A Drome-ban laknak. Ez a terület a Rhone-Alpes régió déli területén van. Ők egy olyan részen élnek, amelynek a területe, ha jól emlékszem, 4 millió hektár és csak 2000 ember lakja. Nincsenek egymás szájában. :)
Gyönyörű kilátás van a házuk mögötti dombról:
A ház feletti dombon pedig szarvasgomba ültetvény található. Ami azt jelenti, hogy tölgyfák és mogyorófák sorakoznak egymás mellett. Ugyanis a szarvasgomba ezt a két fafajtát kedveli. Ha fa ad szarvasgombát nem nő alatt fű. Ott nő szarvasgomba, ahol a talaj kálciumos, sziklás, nem túl mély (ezt nem igazán értem mit jelent, de biztos így van:)). Nem túl gyors befektetés, mert van olyan fa, ami csak évtizedek múlva ad gombát, vagy egyik éveken keresztül bő termést ad, majd éveken keresztül semmit. Most van a szezon eleje. Ilyenkor 150€ kilója, majd ez az ár 400-500€-ra ugrik az ünnepek környékén. így kerestük, azaz Sisi kutya kereste a gombát:
Természetesen meg is kóstolhattuk. Csak halkan súgom, hogy szerintem nem olyan nagy szám... Nem is értem miért kerül olyan sokba...Persze ez csak az én véleményem, az okosabbak biztos jobban tudják. Így néz ki:
Aztán voltunk egy közeli városkában is,Crest-be. Ahol van egy marha magas torony. Állítólag innen be lehet látni az egész környéket. Sajnos mi ezt nem tudtuk megnézni, mert zárva volt. Pedig biztos gyönyörű a kilátás. Sebaj. Felsétátunk ameddig lehetett és onnan is csodás kilátás tárul a szemünk elé. Csak sajnos nem volt annyira tiszta az idő (gondolom párás volt a déli szél miatt), bár tavaszi meleg volt, így nem lettek a képek annyira tiszták.
Mivel még maradt jócskán meghívónk a salonra, gondoltuk elhívjuk néhány honfitársunkat is. Így 5-en vágtunk neki az estének: Kata, Niki, Ancsa, Pisti és jómagam. Érkezés után a meghívón szereplő standhoz mentünk, bonjour... és semmi válasz, nagyjából ránk se néztek. Hmmm egy két másodpercig még álltunk tanácstalanul, majd sarkon fordultunk, és mentünk szimpatikusabb borászatot keresni. Elvégre 2 óránk volt, hogy végigkóstoljuk mind az 540 pincészetet, nem tétlenkedhettünk. Érzés és szimpátia alapján hol itt hol ott álltunk meg egy két pohárkára, és pár szóra. Voltak kedvesek, vendégszeretőek, és olyanok is akiket szemmel láthatóan fárasztott idegesített a jelenlétünk. Spitz-ék másodszor is nagyon szimpatikusak voltak, emlékeztek ránk, beszélgettünk kicsit, kínálgattak mindenféle földi jóval, de sajnos tőlük is el kellett búcsúzni, nem hiába, teljesítmény-kényszer volt ;) A két óra alatt egy kávészünetet engedélyeztünk magunknak, pihenő gyanánt.
Majd a végén jött a döbbenet: a felbontott de el nem fogyasztott borokat a salon végén simán kiborítják. Nosza kaptuk magunkat Pistivel, elkezdtük körbejárni a standokat, hogy elkunyeráljuk az értékes nedűt. Ily módon sikerült is 6-7 üveg borocskát megmenteni a szomorú végtől. Voltak azonban nálunk sokkal rutinosabbak is, hoztak ládát, dugót, így majdnem ipari mennyiségű bort tudtak elvinni szűkösebb esztendőkre :)
Az estét aztán a csarnok előtt folytattuk, kiültünk a kerítés tövébe, és kedélyesen beszélgetve, borozgatva töltöttük az időt. Mikor az utolsó cseppet is megittuk, elérkezettnek láttuk az időt, hogy tábort bontsunk. Addigra azonban elment az utolsó buszunk, így Pistiék felajánlották, aludjunk náluk. Ezúton is köszönjük nekik a kedvességet és önfeláldozást!
Zárásként toltunk egy pizzát, beszélgettünk egy kicsit, majd nyugovóra tértünk.
Már négy éve is egy kellemes élmény volt a lyoni salon des vins. Kellemes környezet, finom borok, segítőkész kedves borászok várták az érdeklődőket. Josephnek hála, idén is ingyen mehettünk be, bőségesen ellátott minket meghívókkal, úgyhogy hétfőn valószínüleg repetázni is fogunk.
Maga az esemény egy hatalmas csarnokban van. Összesen 540 borászat kínálta kóstolásra és vételre a legkülönfélébb borokat, és egyéb szeszes italokat. Mindenki kapott egy kis standot, hűtővel. Az egyes borvidékek nincsenek külön elhelyezve, őket a stand fölötti színes táblák segítenek megkülönböztetni. Természetesen minden vendég egy poharat kap ajándékba a kóstoláshoz.
Kezdésnek a Joseph a Domaine Fontanelt ajánlotta. A tulajdonos kedvesen fogadott minket, érdeklődött, hogy mivel szeretnénk kezdeni. Állítólag kiváló száraz muskotályt csinál, sajnos nem tudtunk belőle kóstolni, már mindent eladott. Egy 2007-es Cotes de Roussillonnal kezdtünk, amit egy 2005-ös követett. Zárásként egy édes Maury-t töltött a házigazda. Anno 4 éve befektettem egy Rivesaltes Ambré-ba, idén ez kimaradt a kóstolásból.
A következő stand a Spitz et Fils standja volt. Egy kis családi borászat, Elzászban. A családfő szívesen mesél a borászatáról, a borkészítésről. Kedvenc rizlingemet is ők készítik, egy 2006-os riesling réserve-t. Náluk végigkóstoltuk az egész kínálatot, mintegy 10 féle bort ízlelhettünk meg. Finomak voltak, elégedetten és enyhén ittasan távoztunk tőlük. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket is.
Monbazillac. Ehhez a régióhoz is kellemes emlékek fűznek. A chateau le Mayne standjánál Josephet a tulajdonos régi ismerősként üdvözölte. 4 éve vettem tőlük egy üveg 2001-es szüretelésű bort, sajnos a nevére már nem emlékszem, mindenesetre otthon szőrén-szálán eltűnt, nem tudom melyik családtagom ihatta meg... 4-5 féle édes fehéret kóstoltunk, nehéz volt dönteni, hogy melyikből vegyünk, (az anyagi lehetőségek sem voltak korlátlanok) végül egy 2005-ös Cotes de Bergerac Moelleux mellett döntöttünk, kedvezményt is kaptunk, így 4.9€-ért a miénk lehetett egy palack.
Amiről még említést kell tenni: a cahori borok. Merle regényeiben sokat olvastam róluk, mindenképp szerettem volna kóstolni egy-kettőt. Hat mit is mondhatnék... nem könnyed esti borozáshoz ajánlom. Uralkodó típus, meg kell kűzdeni vele. Igazi férfiaknak való bor :)
Volt még szerencsém egy finom vilmoskörte pálinkához is. Kellemes, gyümölcsös íze volt, ízlett.
Az este végére szolidan elázva, kicsit fáradtan indultunk vissza Trévoux-ba. Hazafelé a rádióban Praful-Sigh című száma ment. Lyon esti fényeit nézve pedig azon gondolkodtam, milyen szerencsés is vagyok, hogy itt lehetek.
Egyrészről nagyon sajnálom, hogy nem Lyonban lakunk. Ez elég sok mindentől elvág minket. Például a bulizás lehetőségétől, az esti csámborgásoktól Lyonban, a Rhone-parton való üldögéléstől. Attól, hogy beüljünk egy hangulatos helyre egy pohár borra. (Nem mintha lenne pénzünk ilyen luxusra, de azért egyszer-kétszer megtehetnénk.)
Ugyanakkor tök jó dolog, hogy Josephnél lakhatunk, mert Ő olyan dolgokat mutat(ott) meg nekünk, amit amúgy nem ismertünk volna meg. Tulajdonképpen megtapasztalhattuk, hogy élnek a franciák.
Például voltunk vele apero de quartier-n, aminek az a célja, hogy a szomszédok megismerjék egymást. Mindenki visz egy kis inni-ennivalót, beszélgetnek, ismerkednek.
Minden este finom francia borokat iszunk. (Irigykedtek, mi?:D) Főzött nekünk igazi francia ételeket, mint pl. pot au feu (ejtsd: potofő), ami tulajdonképpen marhahúsleves. Aztán ettünk beouf bourguignon-t (ejtsd: böf burginyon), ami szintén marhából készülő vörösboros, gombás étel. Nagyon finom.
Most hétvégén a Beaujolais (bozsole) borvidéken voltunk túrázni. Minden éveben megrendezik a Transbeaujolaise kerékpáros- és gyalogtúrát. Többféle távból lehetett választani. Az útvonal a szőlőtőkék között vezetett. Gyönyörű színekben pompázott minden szőlődomb.
A részvétel a gyalogtúrára 5€-ba került. Ezt a frissitőpontokon kaja és ital formájában kaptuk vissza. Itt történt velünk egy érdekes dolgok. Kézpénzben már csak 100€-unk van. A kártyámról 4 €ba kerül pénzt levenni, tehát gondoltuk elvisszük és majd ezzel fizetünk. Mi kis naivak. Beállunk a sorba, sorra kerülünk, megkapjuk a karszalagunkat, adom a 100€-t. Néz a hapsi, kérdezi nincs kisebb? Mondjuk nincsen. Nem hiszi el, mert csak kérdezi, megmutatom neki a pénztárcámat. Látja nincsen benne csak kb. 3€. Ekkor elviszi valahova, majd visszatér azzal, hogy váltassuk fel valahol. Köszi szépen. Egy kb. 300 fős faluban. Nem nagyon értettük mi baja van. Oké, hogy 90€-t vissza kell adnia és ez sok pénz, de hát nagy volt a tömeg, tuti volt már annyi apró. Sebaj, kérünk Josephtől pénzt. Befizetjük. Én kicsit morgolódom, mert amúgy is morcos voltam, mivel sikerült a fényképezőgépet memóriakártya nélkül elvinnünk. Pedig tök szép képeket tudtam volna csinálni.
Aztán ebédnél felhoztuk újra a témát, hogy nem fogadta el a hapsi a 100€-t. Azt mondta Joseph meg a barátja, hogy valószínűleg azért, mert sose fizetnek az emberek 100€-al. Egyrészt mindenki kártyával fizet, másrészt ha az automatából 100€-t vesszel fel, megkérdezi milyen címletekben kéred. Érdekes. Csak tudnám akkor miért van nekik ilyen címletük, ha nem használják. Mindegy.
Visszatérve a túrára. Nagyon szép vidéken jártunk. Kellemes meleg volt. És a Mont Blanc-t is láttuk. Kár, hogy nem tudtam fényképet csinálni.
És erről a túráról sem tudtunk volna, ha Lyonban lakunk erről is lemaradunk.
Csütörtökön borvárásra megyünk, ahol 540 kiállító lesz. Josephnak rengetek meghívója van, így mi is elmegyünk. :) Rengetek finom bort fogok megkóstolni.
Szóval van egy csomó jó oldala annak, hogy itt lakunk. De azért néha elszomorodok. Néha azt érzem, hogy kimaradok egy csomó mindenből. Közben meg nem is, sokkal többet látok így Franciaországból, mintha egy olyan albérletben laknánk, ahol erasmusos diákok laknak a világ minden tájáról. Maximum a bulikból maradok ki, de az meg nem is olyan nagy baj, mert csak egy csomó pénzt vinne el.
Mégis csak örülök, hogy ez így alakult. Bulizni otthon is tudok majd.:)
Az egyetemről eddig még nem írta, és ugye elvileg tanulni jöttem. :)
Túl sok elfoglaltságot nem ad, összesen 3x3 órát töltök ott a héten. Kedden este van a francia órám. Ezt nagyon élvezem, bár a magyarázatokat nem értem szószerint, mégis mindig megértem, hogy miről van szó. Nagyon jó tanárunk van.
A szakmai óráim csütörtökön és pénteken vannak. Na ezeket már közel sem élvezem. Ennek több oka is van.
1. Itt az órák 1,5 órásak és egymás után kettő van, tehát egy előadás 3 órás. Ez még magyar nyelven is megviselne. :)
2. A pénteki órám reggel fél 9kor kezdődik. És mivel még mindig nem költöztünk be Lyonba, bizony nagyon korán kell kelnem. A buszom Trévoux-ból (ejtsd: trevu) 6:25kor indul. Van ugyan egy 7kor is, de azzal nem érek be, mivel már túl nagy a forgalom és dugó van. Szóval felszállok a buszra fél7kor, ezzel elmegyek Neuville-ig (ejtsd: növill). Ez kb. 30-40 percet vesz igénybe. Igaz főuton csak 11km-re van Trévoux-tól, de össze-vissza kanyarog a környező kisvárosokban. Itt átszállok egy másik buszra, ami szerencsére az egyetemtől 100 m-re tesz le. Ezzel is utazok kb. 40 percet, ha nagy a forgalom. Szóval sokat kell buszoznom. Jó drágán, sajnos. És aki ismer az tudja, hogy annyira nem szívlelem a buszokat, főleg ha kanyarodik. :) Na itt kanyarodik jó sokat, mivel mindenhol körforgalom van. Így nyomom mindig lefele a buszt, nehogy eldöljön. :) Bár már kezdem megszokni.
3. Valami oknál fogva nem nagyon értette meg a kedves koordinátorom, hogy én mit is tanulok. Ez ugyan már feltünt akkor is, amikor még csak e-maileztünk arról, hogy jönnék szeptembertől, ugyanis egy Phytoressources nevű képzést ajánlott. A neve alapján kitaláltam, hogy ez növényekről szól. A tárgyakat megnézve pedig tejes bizonyosságot nyert a dolog. Írtam neki, hogy talán mégsem ez lenne számomra a megfelelő. Találtam is képzést, amit passzol a tanulmányomhoz. Írtam neki, nem reagált rá. Okés, semmi gond, majd azt írom a atnulmányi szerződésre. Ez meg is történt. Nem írta, hogy nem azt kéne választanom, csak ráírta, hogy ez még változhat, ha megérkeztem.
Megérkeztem. Kérdezte az egyik tutor, hogy mit tanulok. Mondtam neki, hogy molekuláris biológiát, de szükebben mikrobiológiát. Na és ekkor ért a meglepetés. Mondja, hogy jó, jó, de az nagyon tág.???? Itt egy kicsit csodálkoztam, de mivel nem voltam/vagyok biztos az angol tudásomban. gondoltam biztos én értettem rosszul. Szóval kkérdezte, hogy állatok, növények? Na paff... Bár lehet az én tudásom hiányos és csak Magyarországon foglalkozik mikroorganizmusokkal a mikrobiológia. Más országban ezt használják a molekuláris biológia megnevezésére. Bár ezt kétlem. És ahogy nézegettem a honlapot lett volna jobb tárgy is a számomra. De mikor személyesen beszéltem a koordinátorommal egyből a Phytoressources képzpst mondta. Én meg persze bizonytalan vagyok és nem tiltakoztam.
Az egyik tárgyam a biotechnológiáról szól (ez legalább közelebb áll hozzám), de a másik a növényi polimerekről szól. Ez az igazi szenvedés. Soha nem érdekelt. De ez van. Lehet még a hasznomra lesz. :)
4. Sajnos egy képzésben vagyok az egyik tutor-lánnyal, akivel nem nagyon szívleljük egymást. Nem tudom, hogy mi baja van velem. De láthatóan idegesítem. Persze azt többször kifejtette, hogy nem érti, hogy jöhettem ide francia nyelvtudás nélkül. Nem mintha bármi köze lenne hozzá. Mindegy, túlélem.
Maga az egyetem nagyon nagy területen fekszik és borzasztó ronda épületekből áll. Bár talán erre már utaltam. Képet még nem csináltam ról, mindig elfelejtem vinni a gépet, de ha megörökítem, majd felteszem az indafotora.
Az autók. Itt az autók átlag életkora jóval öregebb, mint otthon. Talán ennek az az egyszeű oka, hogy felesleges vadiújat és drágát venni, mivel azt is ugyan úgy összetörik. Ugyanis a franciák tényleg úgy parkolnak, ahogy azt a filmeken látjuk: kicsit meglöki az előtte és mögötte parkoló kocsit, és már is bent van a nagyon szűk helyen. A legtöbb kocsin van karcolás horpadás, sőt az sem ritka, hogy a visszapillantó-tükrök le vannak törve, illetve szigetelő szalaggal vannak újra felrögzítve. Érdekes módon nem ltok lépten-nyomon vadiúj, hatalmas és drága BMW-ket. A legtöbb kocsi kicsi és öregecske.
Párszor meglepődtem az elején azon, hogy a férfiak bemutatkozáskor rögtön puszit adnak. ezzel még nem is lenne gond, csak én mindig nyújtottam a kezemet is, ők meg hajoltak, szóval vicces volt. De most már fel vagyok készülve erre is. :)
Lyonban alig van zöld terület az utcákon. (Azért otthon, ha más nem egy kis fűsáv mindenhol található.) Ebből adódóan sok a kutyagumi az utcákon, így a lábunk elé kell nézni.
A franciáknak, hogy úgy mondjam igen csekély WC-kultúrájuk. Simán pisilnek a férfiak az utcán. Gyakori a kis patak látvány az utcán, ami mit ne mondjak elég gusztustalan. Ez számomra érthetelen, hiszen sok nyilvános WC van az utcákon.
A kertvárosi részeken, amely főleg Lyon agglomerációja, az emberek nem nagy beton falakkal veszik körül magukat, ha nem akarják, hogy belássanak a kertjükbe, hanem szépen nyírt, magas sövénnyel. Ez azért sokkal szimpatikusabb dolog. Nem is értem miért választják az emberek a beton kerítést a sövény helyett. Sokkal szebb és ízlésesebb.
Mivel ma egy csúnya esős, szomorkás őszi nap volt, írok valami vidámat, szívmelengetőt.
Szombaton volt szerencsénk részt venni egy cserediákoknak szervezett vacsorán. Készülődtünk is rá nagyon, mivel ittlétünk alatt még nem volt alkalmunk kimozdulni, bulizni. Bár az előrejelzések szerint esős borús időnek kellett volna a buli útjába állnia, délelőtt eljártam az esőűző táncot, s láss csodát, délután már ragyogó napsütéses időben indultunk Lyonba. Mostmár mondhatom, jó szokásunkhoz híven stoppal közelítettük meg a várost, emígyen is spórolva egy kicsit a sörre valóval. Első körben Neuville-ig vittek el minket, nem kockáztattuk a pontos érkezést, ezért felszálltunk egy 40-es buszra, mely a Pecherie-ig vitt minket. Kis gyaloglás után egy kicsit korán érkeztünk, így sétáltunk egyet a rue de la Republique-on. Az utca végén nagyobb tömeg gyűlt össze. Naná, hogy kíváncsiak voltunk mi is, hogy mi van ott... Egy srác festékszórókkval bűvészkedett, zenére különféle képeket készített, meglehetősen nagy rutinnal. Kiváncsiak lettünk volna hogyan is áll össze egésszé a mű, de érkezésünk volt a bellecours-i Macdo-hoz 7kor, így a végét már nem láthattuk. A megbeszélt helyen már egy kisebb csoport várt ránk. Többségében németek voltak, volt egy ír és egy olasz srác, valamint egy bolíviai lány. Kelet-Európát Julia a lengyel lány és mi képviseltük. Átvonultunk a közeli Chez maman étterembe, ahol egy külön terem volt foglalva az éhes diákseregnek. Vacsora előtt egy pár szóban mindenki bemutatkozott. Persze a nevek 3/4-ét azonnal el is felejtettem, jó szokás szerint. Közben a pincérek serényen hozták a boroskancsókat, vakuk villantak, néhol fel-felhangzott egy egy beszélgetésfoszlány, ami az est végére hangzavarrá erősödött. De ne szaladjunk még ennyire előre, essék néhány szó az ételről is. Előételnek lyoni salátát választottunk, kóstolás után nem is csalódtunk benne. Finom volt, tette a dolgát, előkészítette a terepet a főételnek. Ami érkezett is menetrendszerűen. Sávos tőkehalfilé krumplival és valami szósszal jól nyakon öntve. Finom volt, bár adhattak volna nagyobb adagot belőle. (Persze azt csak édesanyám tudja, hogy mennyire lehetetlen megtölteni a gyomromat.) Közben fogyott tisztesen a vacsorához felszolgált Cote du Rhone is. Desszertnek az ouest-ben már kóstolt fondant au chocolat-t választottuk. Nem volt rossz, de jó sem. Kicsit menzás hangulata volt a kis csokikockának vanilia sodóval. Ha nem két hete kóstoltum volna ugyanezt M. Paul Bocuse éttermében, elégedettek lettünk volna, de... de kóstoltuk, így 10-ből csak 5 pontot kap a desszert. Evés közben mindenki eszmecserélt, beszélgetett a mellette, vele szemben és átlóban ülőkkel, így a főétel végére már csak egészen közel hajolva értettem a mellettem ülők szavát. Vacsora után tovább folyt az ismerkedés egy ausztrál kocsmában, de ez már a következő post témája lesz.
Gyorsan telik az idő…Már egy hónapja itt vagyunk, és nekem nincsen honvágyam. Kicsit sem. Jó itt lenni.
Ittlétem alatt felfigyeltem pár dologra, ami számomra furcsa, érdekes. (Bár többször furcsa)
Először az emberekről.
Nem túlsúlyosak. Az összes nő, akit láttam vékony. Jó nekik. Gondolom a táplálkozásukból fakad. Persze ez tök jó, így kéne otthon is. Rengetek zöldséget esznek, és nem az a cél, hogy pukkadásig egyék magukat. Eddig én is kb. kétszer álltam fel úgy az asztaltól, hogy hhúú most aztán több nem fér belém. De jobb érzés a kellemes jóllakottság, mint a nembírokmozdulniannyitettem állapot.
A nők nem csak vékonyak, de jól öltözöttek is. Van stílusok, legalábbis magyar szemmel. És nem öltöznek kihívóan. Mély dekoltázst nem láttam eddig, talán csak egyszer, valószínűleg ő sem francia volt.
Ugyanakkor lehet, hogy jól öltöznek és nem mutogatják magukat a francia nők, de anyaként a többség megbukik a szememben. Egy itt élő magyar lány (vagyis már nem, múlt héten költözött haza) mesélt nekem a francia nőkről. Ő volt au-pair is, tehát közelről figyelhette a francia nőket. A francia nők inkább azért szülnek gyereket, mert társadalmi elvárás, így akár háromnak is életet adnak, csak aztán nem foglalkoznak velük eleget, hanem a karrierüket építik. Elkezdtem figyelni az anyákat. Villamoson, utcán, bevásárlóközpontban. Egyik nap volt időm bolyongani az egyik nagy központban. A gyerekordítás alapzaj. Minden gyerek ordított, vagy hisztizett, az anyukák meg nagy ívbentojtak rájuk. Az egyik eset kicsit ledöbbentett. Álltam a kasszánál, mögöttem egy anyuka jó sok ruhával, ordító gyerekkel babakocsiban. (Nem a fekvőben, hanem az ülő típusúban, nem tudom mi a neve. Lényeg, hogy egy könnyebb szerkezet.) Gondolom az anyukának nehezére esett fogniasok ruhát, mert rátette a babakocsira a két fogója közé. Elengedte a babakocsit és az bizony hátra is esett a súlytól. Szegény kicsinek jó nagyot dübbent a feje. Persze még jobban elkezdett ordítani, erre az anyuka mit csinál? Mivel sokan odafordultak, hogy mi volt ez a dübbenés, kínosan elkezdett vihorászni. Még véletlenül sem a gyereket kezdte el vigasztalni. Durva volt látni, hogy mennyire nem érdekli.
Nekem nagyon hiányzik, hogy nincsen felvágott. Vagyis van. Előre csomagolt, jó drágán. (mármint nekem drága). A franciák reggelire nem esznek sósat, inkább édeset. Szendvicset meg nem tudom, hogy mennyire esznek. Büfékben azért láttam bagett szendvicseket, de azok irtózatosan drágák. Szóval szendvicset több, mint 3 hete ettem. Ez azért hiányzik.
Viszont óriási a joghurt választék. Kár, hogy nem rajongok érte annyira. No mega sajtválaszték is óriási. Bár ez nem olcsó. Múltkor 30 dkg ementálit vettem majdnem 1000ft-ért. Nem tudom pontosan, hogy otthon mennyibe kerül, de biztos nem ennyibe.
Szerencsére virsli van, és nem is rossz, így azt szoktam reggelizni. Meg néha lekváros bagettet, kekszet. Sok kekszet eszünk mióta itt vagyunk. Ez az én szempontomból nem túl jó, mert mindig van valami nassi, ami meg ugye nem tesz jót a kilóimnak. J
Az forgalmasabb helyeken szinte minden sarkon van egy gyógyszertár. De itt nem olyan, mint otthon, inkább drogéria szerű. Minden szépen ki van pakolva a polcokra. (Gondolom a receptes gyógyszerek nem.)
Volt még több dolog is, de most nem jut eszembe. Majd legközelebb.
Főétel: articsóka ecetes-mustáros mártással, sült marha máj
Desszert: sajt
Az osztrigától tartottam kicsit. Mire rávettem magam, hogy megkostóljam, Joseph már a harmadikat fogyasztotta el. Bár neki nagy előnye van, mert minden második héten vesz osztrigát.
Szépen kivágtam a héjából, megöntöztem egy kis citrommal, becsuktam a szemem és a számba töltöttem. Nos ez elsőre nem sikerült, mert valamit nem vágtam el rendesen. Mikor már az egész a számban volt, nyeltem egy nagyot. Semmi extra nem volt, sós és savanyú. Igen ám, de akkor közölte velem Joseph, hogy meg is kell rágni. Na ne. Szóval a következőt szépen megrágtam. Jobb volt rágás nélkül. Végül is túl éltem, és most már elmondhatom, hogy ettem osztrigát is.:)
Állítólag jót tesz az emésztésnek, de ennek ellenére nem leszek nagy fogyasztója. Az én képzeletemben teljesen más volt az osztriga. A filmekben, könyvekben mindig luxus körülmények között találkoztam vele. Azt gondoltam, hogy ez valami nagyon, nagyon finom dolog. De nem. Se nem rossz, se nem jó. Ez az én véleményem. Nekem nem nyújtott különösebb gasztronómiai élvezetet.
A sárgadinnyét nem szerettem (eddig). Mikor otthon vettünk valahogy olyan alkoholos íze volt. Nem tudom igazán meghatározni, a lényeg, hogy nem ízlett. De az itteni sárgadinnye teljesen más. Mézédes és lédús. Nagyon szép narancssárga a húsa. Nagyon ízlett.
Az articsóka. Ismertem a zöldséget, de még soha nem ettem. Nem nyerte el a tetszésemet. Nem tudom mihez hasonlítani az ízét. Bár a szíve talán olyan mint a főtt krumpli, de mégis más. :) Most már tudjátok milyen. :)
A sült marha máj viszont isteni volt. Puha, szaftos. Frissen sült.
Nem is tudom, hol kezdjem... Egy magamfajta megszállottnak az ilyen hely valóságos paradicsom. Csupa csupa gyönyörűszép járgány. Országúti, mounain bike, városi, trekking kerékpárok. Hát mit ne mondjak csorgott a nyálam... Karbon vázak, gyönyörű kidolgozás, természetesen a legfelsőbb kategóriás felszereltséggel. Shimano, Campagnolo és még sok más csoda. Egyik kiállítótol estem a másikig, nézelődtem, fogdostam a gépeket. Jó érzés volt ha csak egy-két másodpercre is magaménak tudni azokat a kerékpárokat, amelyekkel az igazi nagyon tekernek a Touron, Vueltan, Giron, vagy akár egy egy mountain bike vb-n. Természetesen felpróbáltam egy uvex időfutam bukósisakot is, könnyű, áramvonalas, de csajozni nemigen lehet vele :) Na meg az ára: 400 nyugati pénz. Árakat a legtöbb esetben nem írtak, ha mégis akkor az kijózanító volt. 3500 €-nál kezdődtek, és határ csak a csillagos ég volt. A hirdetés szerint némelyiket ki is lehetett volna próbálni, de... azt sajnos elfelejtették odaírni, hogy bukósisak használata kötelező. Bosszantó apróság volt, szivesen megtekertem volna egy két full karbon "vasat". A kiállításon készült képek is hamarosan fent lesznek, amint rájövök hogy kell belinkelni őket :)
Kezdenek egyenesbe jönni a dolgok. Végre sikerült beiratkoznom, tisztáznom, hogy mely előadásokat szeretném hallgatni. Már csak az van hátra, hogy hétfőn megcsináltassam a diákigazolványomat, illetve fel kell iratkoznom a francia nyelvórára. :) Na ez lesz érdekes :D. No meg a lakáskeresés. Ez nehezebb lesz, de nagyon bízom benne, hogy találunk valami helyes zugot.
Ma (szombat) megismerkedtem a többi erasmus-os diákkal egy kis városnézés keretében. A csoport nagy százaléka német. Szerencsére ők olyan népség, hogy tudnak több nyelven, így tudok velük kommunikálni angolul. Bár még nem nagyon merek. Persze tudom, hogy erőltetni kell és azon is vagyok, de van bennem egy gát, ami nem hagyja, hogy mondjam, mégha rosszul is. De majd belejövök.
Lyon. Még csak egy hete vagyok itt, de nagyon tetszik. Minden. Az emberek. A nyelv. Ahogy élnek. Az ételek. Az italok. Az utcakép.
Itt minden más, mint otthon. Ez persze így természetes és így jó.
Ami számomra nagyon furcsa, hogy a gyalogosok fittyet hánynak a közlekedési lámpákra. Ha nem jön autó simán átmennek a piros lámpán. Ha mégis jön autó, az megáll, habár neki szabad az út. Bár állítólag sok embert ütnek el. Nem csoda. Persze mi is átmegyünk a piroson, hiszen ahogy a mondás is tartja; Rómában élj úgy, mint a rómaiak. Na ezt tesszük mi is:) Átmegyünk a piroson. Bár ilyenkor mindig megjegyzem, hogy drága a sürgősségi ellátás, így talán még sem kellene ugrálnunk.
A városban nagyon sokan közlekednek biciklivel és sok bicikliút hálózza be a várost. Na de ez Pít területe, majd ír erről ő :).
Ha jobban megismertem Lyon-t, fogok róla egy hosszabb posztot írni. :)
Az ételek. Mivel van szerencsénk egy igazi, inyenc francia házában lakni minden este finomabbnál finomabb ételeket eszünk és hozzá remek borokat iszunk.
A vacsoránk mindig több fogásos. És mindent külön eszünk. Külön a húst, a salátát, a párolt zöldséget. A vacsora végén fogyasztunk egy kis sajtot vagy kolbászt, pármai sonkát:) Soha nem csak bekapjuk a vacsorát, hanem legalább egy órát az asztalnál töltünk. Közben beszélgetünk, bár én jobbára csak figyelek. :)
(Mindig meg is állapítom magamban, hogy Apukám, hogy élvezné ezeket a vacsorákat és milyen jól kijönne vendéglátónkkal, Joseph-fel.)
A nyelvről. Régen el sem tudtam volna képzelni, hogy franciául tanuljak. Zsigerből hárítottam. De most, hogy nap mint nap hallom, nagyon megtetszett és mindenképpen meg szeretnék tanulni legalább alapszinten. Már egy hét után is sok minden ragadt rám. No persze nem tudok beszélni, mondatokat mondani, de sok szót tanultam meg, illetve ezeket a szavakat ki is tudom szűrni a beszédből.
Bár az kicsit zavar, hogy az egyik segítő diák (perfekt angolból) sokszor franciául beszél hozzám. Értem én, hogy nem érti mit csinálok itt, ha nem beszélem a nyelvet, de nem úgy fogom megtanulni, ha ő elkezd hozzám beszélni. Mert ugye nem értem mit mond.:)
Pít szerint aranyos lány és látszik rajta, hogy próbál nekem segíteni, de nekem valami miatt nem szimpatikus, nagyon nem. És ez rossz, mert így nem szívesen beszélek vele, pedig sok mindenben segíthetne, mert ugyanazokat a tárgyakat hallgatja, amiket én. De azért majd próbálokozok vele többet beszélgetni, jobban megismerni, hátha megkedvelem...
A stoppolás kaland. Kihívás. Szerencsejáték. Tudni kell játszani. Kiválasztani a megfelelő helyet, ahol könnyen meg tudnak állni, mosolyogni, bizalmat sugározni. Mindezt úgy, hogy az autósok tizedmásodpercek alatt döntik el, hogy megállnak-e vagy tovább hajtanak.
Franciaországban korábbi kintlétem alkalmával is stoppoltam már, és szinte csak pozitív tapasztalataim voltak. Nem kell órákig az út mellett szobrozni, ha felvesznek kedvesek, érdeklődnek, hogy honnan jövünk, mit csinálunk itt etc. Vett már fel nagymama, 20-as éveiben járó nő, 50 év körüli melós és 30-as üzletember is. A közös bennük a nyíltság és a bizalom, hisz egy vadidegennel osztják meg az idejüket, autójukat. Persze néha van az ellenkezőjére is példa. Felvesznek és az út végéig hozzám sem szólnak. Ilyenkor kicsit kényelmetlenül érzem magam, nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Szerencsére ez a ritkább.
Ma mindkét típushoz volt szerencsénk. Első utitársunk nem sokat beszélt, így a 10 km-es út feszengve, csendben telt. A második sofőr egy algériai származású francia volt. Nagyon közvetlen érdeklődő volt, kérdezősködött, beszélgettünk Magyarországról, Franciaországról, politikáról és mindennapokról. Tipikusan az az ember, akivel le lehet ülni egy korsó sör, vagy egy pohár jóféle Beaujolais mellé, és megbeszélni az élet kisebb-nagyobb dolgait. Bátorított, hogy tartsunk ki, csak az eleje nehéz, utána minden menni fog. Szeretném hinni, hogy így lesz. Mikor 15 perc múlva kiszálltam a kocsiból, szomorú voltam, hogy ilyen hamar megérkeztünk. Talán soha többet nem találkozunk, lehet hogy két nap múlva újra fölvesz minket, nem lehet tudni. De sokáig emlékezni fogok erre az útra...
Egy egy ilyen rövid utazás, egy egy rövid kis történet. Mint Örkény egypercesei. Nincs eleje és nincs vége. Azaz mégis... Az eleje a vége, és a vége az eleje. Sorsok, emberek, röpke közös pillanatok jönnek és mennek. Majd egy ajtócsapódás, és az élet megy tovább.
Az első említésre méltó esemény rögtön az utazás elején esett meg velünk. A reptéri átvizsgáláskor abszolút gyanús elemnek ítéltek minket, mivel mindketten magashegyi túrázókhoz hasonlóan nagykabátban, pulcsiban és bakancsban készültünk felszállni gépre. Kabát, bakancs le, öv ki a nadrágból, így totyogtunk át a fémdetektoron. Szerencsére az átvizsgálás azon része, amihez gumikesztyű is kell, elmaradt. Beszállásra várva már nem történt semmi érdemleges. A reptéri kávézóban már nyugati árakkal találkoztunk.
Repülés. Nem sűrűn utazok repülőn, főleg nem éjszaka. Szerencsére. Semmi látnivaló, csak nyomorog az ember egy dobozban, és nézi az előtte ülő ember tarkóját. Esetleg émelyeg, mint én. Egyszóval ideális esetben éjszaka repülni unalmas. Ha viszont az ember belekeveredik valami tökös légköri turbulenciába, akkor az a baj. Egyből izgalmassá válik a helyzet. Mi is így jártunk. A mi gépünk is rázkódott, a stewardessek szorgosan járkáltak fel alá, ellenőriztek mindent, arcukon megnyugtató mosollyal. Én meg csak kapaszkodtam és majd beszartam, férfihez illően bátorítottam és nyugtattam Ancsát. Aztánturbulencia elmúlt, mindenki megnyugodott és hosszú eseménytelen percek múlva simán landoltunk a genfi reptéren. Megérkeztek a csomagok is, épen egészségesen, az üveg barackpálinka, a tokaji szamorodni és a kiváló badacsonyi kéknyelű is túlélte az utazást. Némi tanakodás után elindultunk felfedezni a genfi repteret és vasúti pályaudvart. Természetesen 11-kor már minden zárva volt, mi pedig nem tudtunk hogyan tovább. Végül úgy döntöttünk reggelig úgysem tehetünk semmit, keresünk valami pihenésre alkalmas helyet. Egy mozgólépcső alatt, a földre terített hálózsákon vackoltuk el magunkat. 1-2 óra alvás után fél5 körül ébredezni kezdett a reptér, így mi is jobbnak láttuk ha dolgunk után nézünk. (innentől Ancsa írja)
Szerencsésen megtaláltuk a vonatot, ami bevisz minket Genf központi pályaudvarára. Vásároltunk jegyet az automatából kártyával (ház igen, ez nyugat) jó drágán. Pont remekül időzítettünk a lyoni vonathoz. Itt a vonat klasszisokkal jobb, mint otthon (persze ezt mondanom sem kell). Gyorsan kitöltöttünk egy közvélemény kutatást is, 1-20-ig lehetett értékelni a különböző szolgáltatásokat, tisztaságot, pontosságot stb. Persze mi mindenhova jó magas pontszámot adtunk, hiszen csak a MÁV-hoz tudtunk viszonyítani. Amint kitöltöttük a kérdőívet elnyomott minket az álom, így a tájból semmit nem láttunk. Sebaj majd máskor.
Másfél óra alatt meg is érkezünk Lyonba. A pályaudvar hatalmas (és van nekik még egy) és óriási a sürgés forgás. És mindenki franciául karattyol, így nem sokat értek J, de tetszik. A hétvégén a domb tetején lévő ifjúsági szállóban laktunk. Szerencsére van itt kint egy nagyon kedves magyar leányzó, akinél lerakhattuk a nehéz cuccainkat. Ezt meg is tettük, majd felmásztunk a szállóba. Alig vártuk, hogy végre aludhassunk. Ekkora már több, mint 24 órája voltunk fent, ha nem számítjuk a felszínes alvásokat. De ott sajnos közölték velünk, hogy csak 14 órakor foglalhatjuk el az ágyunkat. És a legszebb az egészben, hogy külön szobában kellett aludnunk. Máskülönben meg voltunk elégedve a szállóval. Lehetett használni a konyhát, jó volt a reggeli és kényelmes az ágy. Na sebaj, ha nem aludhatunk akkor együnk valamit. Így elindultunk valami ennivaló után nézni. Találtunk is egy jó kis gyors kajáldát, ahol nagyon jót ettünk, nem annyira olcsón, de megérte. Aztán betértünk egy kis vegyesboltba, amit itt az arabok üzemeltetnek. Kint zöldségek vannak, bent meg mindenféle árú. Sok új zöldség van itt, ami nálunk nincsen, vagy nem olyan megszokott. Például az articsóka vagy az avokádó itt teljesen hétköznapi. (ez utóbbit volt szerencsénk megkóstolni és nagyon finom, ha érett, bár meglepő módon sós). Vettünk bagettet, amit útközben csipegettünk.
Mire visszaértünk elfoglalhattuk az ágyakat, így gyorsan aludtunk egy kicsit. Aztán bementünk a városba kicsit csámborogni, majd vissza a szállásra és végre kényelmesen aludhattunk J. A vasárnapi napunk városnézéssel telt, megnéztük a Tete d’ Or Parkot, ami egy hatalmas területen fekvő ingyenes park. Van itt minden, növény, állat. Mivel az egyetem mellett van, megnéztük azt is, hova fogok járni. Rengeteg épületből áll és ocsmány. Tiszta panel az egész. Szóval nagyon ronda. A vasárnap éjszakát még az ifjúsági szállón töltöttük, majd hétfőn kora délután bementünk az egyetemre, hogy beiratkozzak.
Na itt kezdődtek a gondok. Egy szót sem értettem, abból amit mondanak. Hol franciául, hol angolul szóltak hozzám, de azt sem vettem észre rögtön, hogy váltottak. Eléggé kétségbe estem. Na meg ugye el kezdték mondani, hogy nem értik, hogy én miként fogom tudni követni az órákat, ha egyszer nem értek franciául. És ekkor Szinre lépett Madame Emancipunci, alias Madame Guillaumon, a nemzetközi kapcsolatok fő referense. A levelezéseink alapján sem volt túl szimpatikus, de élőben még kevésbé. Persze addigra a tutorok, már mondták neki, hogy tulajdonképpen egy szót sem értek abból, amit beszélnek, így gondolom totál hülyének nézett (ami később ki is derült). Mindegy, túl voltunk rajta, mondták, hogy menjek szerdán 10 órára Monsieur Rohr-hoz, aki a közvetlen koordinátorom.
És akkor a szállás problémáról. Mi ugye úgy gondoltuk, hogy én beköltözöm a kollégiumba egy hónapra, Pít belóg és keresünk egy stúdiót vagy szobát. Na persze, mi kis naivak. Rögtön mondták, hogy Pít nem költözhet be a kollégiumba, persze mi mondtuk, hogy tudjuk. Volt egy jó fej srác, Flo, aki mondta a többieknek, hogy pár napból nem lesz semmi, ha beköltözik ő is, legalább tudunk nyugodtan szállást keresni. Ezután felvetettük azt az ötletet, hogy én beköltözök egy hónapra, Pít keres valami más szállást (persze ezt csak nekik mondtuk J). Így tudunk közös szállás után nézni. Erről is lebeszéltek, mert hogy csúnyán fognak rám nézni a koliban, ha én csak 1 hónapra költözök be. Akkor már annyira kétségbe voltunk esve, hogy egyáltalán nem erőltettük, hogy de ez így jó lesz. Így végül úszott a koli. Szóval nem volt szállásunk. Elkezdtünk keresni, mint az örült, de mindenhol üzenetrögzítő válaszolt. Pít felhívta a régi családját is, akiknél au pair volt. De ott is csak üzenetrögzítő válaszolt. Teljes volt az elkeseredés. Bár szerencsére nem egyszerre estünk kétségbe, hanem felváltva, így tudtuk egymást biztatni.
De végül minden jól alakult, mert vissza hívta Joseph Pítet és rögtön értünk is jött. J Örök hála neki. Kaptunk finom vacsorát is. Felajánlotta, hogy addig maradunk ameddig szeretnénk, így nyugodtan tudunk szállást keresni. Tehát a szállás ideiglenes kipipálva. J
Elnézést kérünk, hogy még mindig üres a blog, csak sajnos nem megy minden olyan simán mint gondoltuk. De remélhetőleg este már lesz egy kis időnk leülni és megosztani Veletek eddigi élményeinket.
