Az első említésre méltó esemény rögtön az utazás elején esett meg velünk. A reptéri átvizsgáláskor abszolút gyanús elemnek ítéltek minket, mivel mindketten magashegyi túrázókhoz hasonlóan nagykabátban, pulcsiban és bakancsban készültünk felszállni gépre. Kabát, bakancs le, öv ki a nadrágból, így totyogtunk át a fémdetektoron. Szerencsére az átvizsgálás azon része, amihez gumikesztyű is kell, elmaradt. Beszállásra várva már nem történt semmi érdemleges. A reptéri kávézóban már nyugati árakkal találkoztunk.

Repülés. Nem sűrűn utazok repülőn, főleg nem éjszaka. Szerencsére. Semmi látnivaló, csak nyomorog az ember egy dobozban, és nézi az előtte ülő ember tarkóját. Esetleg émelyeg, mint én. Egyszóval ideális esetben éjszaka repülni unalmas. Ha viszont az ember belekeveredik valami tökös légköri turbulenciába, akkor az a baj. Egyből izgalmassá válik a helyzet. Mi is így jártunk. A mi gépünk is rázkódott, a stewardessek szorgosan járkáltak fel alá, ellenőriztek mindent, arcukon megnyugtató mosollyal. Én meg csak kapaszkodtam és majd beszartam, férfihez illően bátorítottam és nyugtattam Ancsát. Aztán  turbulencia elmúlt, mindenki megnyugodott és hosszú eseménytelen percek múlva simán landoltunk a genfi reptéren. Megérkeztek a csomagok is, épen egészségesen, az üveg barackpálinka, a tokaji szamorodni és a kiváló badacsonyi kéknyelű is túlélte az utazást. Némi tanakodás után elindultunk felfedezni a genfi repteret és vasúti pályaudvart. Természetesen 11-kor már minden zárva volt, mi pedig nem tudtunk hogyan tovább. Végül úgy döntöttünk reggelig úgysem tehetünk semmit, keresünk valami pihenésre alkalmas helyet. Egy mozgólépcső alatt, a földre terített hálózsákon vackoltuk el magunkat. 1-2 óra alvás után fél5 körül ébredezni kezdett a reptér, így mi is jobbnak láttuk ha dolgunk után nézünk. (innentől Ancsa írja)

Szerencsésen megtaláltuk a vonatot, ami bevisz minket Genf központi pályaudvarára. Vásároltunk jegyet az automatából kártyával (ház igen, ez nyugat) jó drágán. Pont remekül időzítettünk a lyoni vonathoz. Itt a  vonat klasszisokkal jobb, mint otthon (persze ezt mondanom sem kell). Gyorsan kitöltöttünk egy közvélemény kutatást is, 1-20-ig lehetett értékelni a különböző szolgáltatásokat, tisztaságot, pontosságot stb. Persze mi mindenhova jó magas pontszámot adtunk, hiszen csak a MÁV-hoz tudtunk viszonyítani. Amint kitöltöttük a kérdőívet elnyomott minket az álom, így a tájból semmit nem láttunk. Sebaj majd máskor.

Másfél óra alatt meg is érkezünk Lyonba. A pályaudvar hatalmas (és van nekik még egy) és óriási a sürgés forgás. És mindenki franciául karattyol, így nem sokat értek J, de tetszik. A hétvégén a domb tetején lévő ifjúsági szállóban laktunk. Szerencsére van itt kint egy nagyon kedves magyar leányzó, akinél lerakhattuk a nehéz cuccainkat. Ezt meg is tettük, majd felmásztunk a szállóba. Alig vártuk, hogy végre aludhassunk. Ekkora már több, mint 24 órája voltunk fent, ha nem számítjuk a felszínes alvásokat. De ott sajnos közölték velünk, hogy csak 14 órakor foglalhatjuk el az ágyunkat. És a legszebb az egészben, hogy külön szobában kellett aludnunk. Máskülönben meg voltunk elégedve a szállóval. Lehetett használni a konyhát, jó volt a reggeli és kényelmes az ágy. Na sebaj, ha nem aludhatunk akkor együnk valamit. Így elindultunk valami ennivaló után nézni. Találtunk is egy jó kis gyors kajáldát, ahol nagyon jót ettünk, nem annyira olcsón, de megérte. Aztán betértünk egy kis vegyesboltba, amit itt az arabok üzemeltetnek. Kint zöldségek vannak, bent meg mindenféle árú. Sok új zöldség van itt, ami nálunk nincsen, vagy nem olyan megszokott. Például az articsóka vagy az avokádó itt teljesen hétköznapi.  (ez utóbbit volt szerencsénk megkóstolni és nagyon finom, ha érett, bár meglepő módon sós). Vettünk bagettet, amit útközben csipegettünk.

Mire visszaértünk elfoglalhattuk az ágyakat, így gyorsan aludtunk egy kicsit. Aztán bementünk a városba kicsit csámborogni, majd vissza a szállásra és végre kényelmesen aludhattunk J. A vasárnapi napunk városnézéssel telt, megnéztük a Tete d’ Or Parkot, ami egy hatalmas területen fekvő ingyenes park. Van itt minden, növény, állat. Mivel az egyetem mellett van, megnéztük azt is, hova fogok járni. Rengeteg épületből áll és ocsmány. Tiszta panel az egész. Szóval nagyon ronda. A vasárnap éjszakát még az ifjúsági szállón töltöttük, majd hétfőn kora délután bementünk az egyetemre, hogy beiratkozzak.

Na itt kezdődtek a gondok. Egy szót sem értettem, abból amit mondanak. Hol franciául, hol angolul szóltak hozzám, de azt sem vettem észre rögtön, hogy váltottak. Eléggé kétségbe estem. Na meg ugye el kezdték mondani, hogy nem értik, hogy én miként fogom tudni követni az órákat, ha egyszer nem értek franciául. És ekkor Szinre lépett Madame Emancipunci, alias Madame Guillaumon, a nemzetközi kapcsolatok fő referense. A levelezéseink alapján sem volt túl szimpatikus, de élőben még kevésbé. Persze addigra a tutorok, már mondták neki, hogy tulajdonképpen egy szót sem értek abból, amit beszélnek, így gondolom totál hülyének nézett (ami később ki is derült). Mindegy, túl voltunk rajta, mondták, hogy menjek szerdán 10 órára Monsieur Rohr-hoz, aki a közvetlen koordinátorom.

És akkor a szállás problémáról. Mi ugye úgy gondoltuk, hogy én beköltözöm a kollégiumba egy hónapra, Pít belóg és keresünk egy stúdiót vagy szobát. Na persze, mi kis naivak. Rögtön mondták, hogy Pít nem költözhet be a kollégiumba, persze mi mondtuk, hogy tudjuk. Volt egy jó fej srác, Flo, aki mondta a többieknek, hogy pár napból nem lesz semmi, ha beköltözik ő is, legalább tudunk nyugodtan szállást keresni. Ezután felvetettük azt az ötletet, hogy én beköltözök egy hónapra, Pít keres valami más szállást (persze ezt csak nekik mondtuk J). Így tudunk közös szállás után nézni. Erről is lebeszéltek, mert hogy csúnyán fognak rám nézni a koliban, ha én csak 1 hónapra költözök be. Akkor már annyira kétségbe voltunk esve, hogy egyáltalán nem erőltettük, hogy de ez így jó lesz. Így végül úszott a koli. Szóval nem volt szállásunk. Elkezdtünk keresni, mint az örült, de mindenhol üzenetrögzítő válaszolt. Pít felhívta a régi családját is, akiknél au pair volt. De ott is csak üzenetrögzítő válaszolt. Teljes volt az elkeseredés. Bár szerencsére nem egyszerre estünk kétségbe, hanem felváltva, így tudtuk egymást biztatni.

De végül minden jól alakult, mert vissza hívta Joseph Pítet és rögtön értünk is jött. J Örök hála neki. Kaptunk finom vacsorát is. Felajánlotta, hogy addig maradunk ameddig szeretnénk, így nyugodtan tudunk szállást keresni. Tehát a szállás ideiglenes kipipálva. J